Meghalt az ember, aki felvette, hogy Where is my mind

2024. május 8. – 19:26

Másolás

Vágólapra másolva

61 éves korában meghalt Steve Albini, a '80-as és 90-es évek egyik legnagyobb hatású hangmérnöke. A Pitchfork szerint szívroham végzett vele.

Albini zenészként kezdte a karrierjét, szép sikereket ért el a Big Black, a Rapeman és a Shellac együttesek frontembereként, producerként és hangmérnökként azonban sokkal nagyobb és jelentősebb életművet hagyott hátra. Ő vette fel a Pixies hamar klasszikussá váló Surfer Rosa című lemezét, amin Where is my mind? című korszakos sláger is található.

Albini volt a producere emellett a Nirvana 1993-as In Utero című lemezének is. Albini elismertségét jelzi, hogy Kurt Cobain és együttese kifejezetten megkereste őt második lemezük, az 1991-es Nevermind után, hogy segítsen nekik egy komplexebb hangzás megtalálásában. Ez végül annyira jól sikerült, hogy a felvételek után felröppent a pletyka, hogy a stúdió inkább ki sem adja a lemezt, mert eladhatatlannak tartották az Albini által elért horzsoló hangzást, végül néhány számot, köztük a kritikusok és a közönség kedvencévé váló Heart-Shaped Boxot újra is kellett keverni.

Albini dolgozott PJ Harvey Rid of Me címú lemezén is, na meg még sok tucatnyi kiadványon, köztük klasszikus rocklemezeken. A Wikipedián elég szépen végig lehet bogarászni ezeket.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!