Nagy Márton szerint a kormány elérte a célját, de továbbra is kéthetente ránéznek a benzinárakra

2024. május 8. – 15:34

Másolás

Vágólapra másolva

Délután háromra doorstep sajtótájékoztatót hívott össze Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter „a magyarországi üzemanyagárakkal kapcsolatos döntésekről”. A miniszter április közepén már beszélt arról, hogy nincs kizárva egy újabb üzemanyagárstop, majd néhány nappal később egy sajtóeseményen azzal folytatta, javasolni fogja, hogy a kormány avatkozzon be az árakba a következő kormányülésen. Ez akkor végül elmaradt, helyette felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat „önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz” a lehető legrövidebb időn belül. Nagy azt mondta, ha ez nem történik meg két héten belül, „a kormány újra megtárgyalja a szabályozási eszközök bevezetésének lehetőségét, és lépni fog”. Ez a két hét telt le most.

A szerdai rapid sajtótájékoztatón Nagy Márton elmondta, hogy a kormány áttekintette az üzemanyagárak helyzetét, és arra jutott, hogy az elmúlt hetekben az üzemanyag-kereskedők alkalmazkodtak a kéréséhez: annak eleget téve közelítették áraikat a szomszédos országok átlagáraihoz. Nagy hozzátette, hogy ma reggel újabb árcsökkentést jelentettek be, péntektől a 95-ös benzin átlagára várhatóan 616, a gázolajé 607 forint lesz. A miniszter szerint a 95-ös benzin ára így az áprilisi csúcshoz képest 5 százalékkal, 34 forinttal csökkent, a gázolaj ára pedig a február közepi csúcsértékhez képest 54 forinttal mérséklődött (ez 8 százalékos csökkenés).

Nagy Márton arról is beszélt, hogy a kormány mérlegelte az üzemanyag-kereskedők javaslatát, miszerint a régiós átlag helyett inkább a szomszédos országok átlagárát vegyék figyelembe. Ezért az összehasonlításból kikerül Lengyelország, Csehország és Bulgária, illetve a szomszédos országok közül Ukrajna sem.

„A mai nap a kormány megállapította, hogy a jelenlegi csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, ezért, ha szabad így mondani, rend van. Természetesen a rendnek fenn kell maradnia, ez azt jelenti, hogy itt is kell tartani az árakat a szomszédos országok szintjén” – mondta el a miniszter. A kormány ezért továbbra is „elvárja”, hogy a kereskedők ezen a szinten fenntartsák az áraikat.

A miniszter szerint a kormány továbbra is vizsgálni fogja az árakat, „kéthetente rá fogunk nézni”. Egyelőre azonban a kormány úgy látja, az „önkéntes vállalás” keretében „elégségesnek bizonyult a kormány intervenciója”. Nagy szerint a kereskedők az árcsökkenéseket le tudják nyerni a profitmarzsba, így a csökkentés miatti veszteséggel „egyik kereskedő sem szembesül”.

A VG-nek adott interjújában Nagy Márton áprilisban arról beszélt, a régiós átlagnál 7–9 százalékkal magasabbak a hazai üzemanyagárak. Hogy ne legyen vita arról, pontosan mennyi a régiós átlag, megbízták a Központi Statisztikai Hivatalt, hogy alakítsák ki ennek módszertanát – Nagy akkor azt mondta, a pontos adatok publikálása után fog tudni a kormány dönteni arról, hogy beavatkozzon-e az üzemanyagpiacon. A kormány ezzel párhuzamosan figyelmeztette a Magyar Ásványolaj Szövetséget és a Molt, hogy tartsák be azt a megállapodást, amely alapján a hazai üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben kell lenniük. Szintén április közepén a miniszter a lehetőségek között említette a kiskereskedők profitjának mérséklését is, Nagy Márton szerint ugyanis az üzemanyag-kereskedők érzik azt, hogy túl nagy árréssel dolgoznak. „Felbontjuk az árakat, és megnézzük, hogy ki a hibás. Aki a hibás, az fog fizetni” – mondta.

Az elrugaszkodott üzemanyagárak kapcsán megszólalt Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke is. Egri április közepén az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, a benzinnél a lakosság az akkori 640 forintos árból 320 forintot a költségvetésnek fizet be, ezzel pedig „a kormányzat rendkívül kiforgatja az emberek pénztárcáját és megtakarítását”. A Nemzetgazdasági Minisztérium erre azt reagálta, Egri valótlanságokat állít és felelőtlenül riogat, újra kiemelve, hogy a kormány, a Mol és a MÁSZ közötti megállapodás értelmében a magyar üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben a helyük. Hogy valójában mekkora az eltérés az EU-s és a régiós árakhoz képest, ebben a cikkben mutattuk be nemrég.

A Holtankoljak.hu szerdai cikke alapján péntektől tovább csökkennek az üzemanyagárak: a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek majd kevesebbet a benzinkutak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!