Saving money concept forint coins

Négy napjuk maradt a magyaroknak ingyenesen váltani: sok pénzt spórolhat, aki még most lép

2024. március 29. 10:28

Célegyenesbe fordult a magyar kormány által első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány, amelyben az ügyfelek térítésmentesen felülvizsgálhatják és újraköthetik szerződéseiket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Közleményük szerint az eddig csaknem 270 ezer szerződést megmozgató, ezzel az előzetes becsléseket is felülmúló kampány keretében átlagosan minden tizedik magyar család lakásbiztosítása korszerűbbé vált. A rendkívüli időszak a húsvéti ünnep miatt április 2-án éjfélig tart.

A rendkívüli időszak eddigi eredményei mind a biztosítói piac élénkítését, mind a penetráció növelését tekintve felülmúlták az előzetes várakozásokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium céljainak megfelelően a biztosítók közti díj- és szolgáltatási verseny kiélezetté vált, a szereplők aktívak; a legtöbben kedvezményes ajánlatokkal is igyekeznek meggyőzni a fogyasztókat. Az általános szakmai vélekedés szerint a kampánnyal sikerült a háztartásokat is megmozgatni.

A kampányidőszak során jelentős mértékben nőtt a lakásbiztosítási penetráció, a biztosítóváltás nélküli és a biztosítóváltással egybekötött szerződésátdolgozások pedig egyformán gyakoriak voltak. A teljesen új szerződéseknek, valamint a biztosítóváltás nélküli és a biztosítóváltással egybekötött átdolgozásoknak köszönhetően közel 15 ezer milliárd forintnyi ingatlanvagyon kapott korszerű védelmet - összegezte a tárca.

Közleményük szerint a kampányidőszak rámutatott arra, hogy a különböző értékesítési csatornák egyformán fontosak a kellően megalapozott döntéshozatalhoz: online az ügyfelek utazás, sorban állás és időbeli kötöttségek nélkül tekinthetik meg az ajánlatokat, kedvezményeket, szerződési feltételeket, míg a személyes ügyintézés nagyobb teret ad a testre szabott szakmai tanácsadásra.

"Míg március első heteiben a fogyasztók érezhetően megfontoltan vizsgálták a lehetőségeket, a kampány hajrája már egyértelműen a cselekvésről szól. Az utolsó napokban ennek a tendenciának a további erősödésére számítunk, a becslések szerint a teljes aktivitás megközelítheti a 350 ezret is. A kampány tapasztalatainak, eredményeinek értékelésében, valamint további javaslatok megfogalmazásában kérjük a szakmai szövetségek közreműködését. Abban a tekintetben is optimisták vagyunk, hogy a kampány eléri a hosszú távú célját, miszerint minél többen foglalkozzanak a biztosításukkal rendszeresen, és tudatosan a szolgáltatási tartalmat, a fedezettséget vizsgálják a díjak mellett" - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakásbiztosítással rendelkezők a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével tájékozódhatnak szerződéseik újrakötéséről. A lehetőség a lakáshitelekhez kapcsolódó, a társasházbiztosítások mellett megkötött, valamint a felmondás pillanatában nem díjrendezett lakásbiztosításokra is kiterjed. Utóbbi esetben az átszerződéshez az ügyfélnek a felmondási idő utolsó napjáig rendeznie kell a díjhátralékot. A szerződések - indoklási kötelezettség nélkül - írásban, legkésőbb április 2-án éjfélig beérkezett felmondó nyilatkozatban szüntethetők meg és köthetők újra - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem