Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Az elkövetők több mint félmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak ugyan a központi költségvetésnek, de a nyomozóhatóság vagyonbiztosítási intézkedései hatására az általuk okozott kár végül megtérült.
Több mint 1,7 milliárd forint értékben foglalt le, illetve vett zár alá luxusautókat, ingatlanokat, készpénzt és bankszámlákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor. Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az eset kapcsán közölte: a pénzügyőri akció által érintett bűnszervezet fiktív számlák kibocsátására szakosodott. Az elkövetők több mint félmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek, de a nyomozóhatóság vagyonbiztosítási intézkedései hatására a kár végül megtérült.
A bűnszervezetet üzemeltető elkövetők huszonöt gazdasági társaságból álló céghálózattal segítettek két haszonhúzó társaságot az adóelkerülésben oly módon, hogy a cégláncolat tagjai tényleges gazdasági tevékenységet nem végeztek, és a társaságok ügyvezetői csak strómanok voltak.
Ezek a cégek - a három fővállalkozó, a tizenkét "bukócég" és a tíz, úgynevezett közbenső cég - a munkavégzéshez sem a szükséges személyi, sem a tárgyi feltételekkel nem rendelkezett.
A bűncselekmény-sorozat megszakítására és a bűnszervezet felszámolására szervezett akcióban 56 pénzügyőr nyomozó és járőr dolgozott 8 különböző helyszínen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ügyben tizennégy gyanúsított érintett, közöttük a bűnszervezeti tagokkal és a haszonhúzó gazdasági társaságok vezetőivel. A Pécsi Járásbíróság négy gyanúsított - három férfi és egy nő - esetében rendelte el a letartóztatást, a további három elkövető bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll - olvasható a közleményben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak