Az iváncsai akkumulátorgyárral lapunk már több írott és videós anyagban foglalkozott.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide, vagy erre a linkre.
Gyárszomszédok
A dél-koreai SK Innovation akkugyárának szomszédságában található települést, Pusztaszabolcsot 2019-ig a Fidesz uralta, azóta független polgármester irányítja Zsuffa Erzsébet személyében. A Fidesznek 2019-ben egyetlen képviselőt sikerült bejuttatnia Pusztaszabolcs közgyűlésébe, a korábbi alpolgármestert, Tüke Lászlót.
Tüke a júniusi önkormányzati választáson a kormánypártok színeiben mérkőzik meg a polgármesteri székért.
Unalmas rutinrendezvény?
Unalmas rutinrendezvénynek indult Pusztaszabolcs önkormányzatának legutóbbi közgyűlése, ám a fideszes képviselő, Tüke László felszólalását a polgármester nem hagyta szó nélkül.
A fideszes képviselő ugyanis nehezményezte, hogy Pusztaszabolcs nem részesül az iváncsai akkumulátorgyár utáni iparűzési adóból. Abból, amit a párttársa, Molnár Krisztán által vezetett Fejér Megyei Önkormányzat szed be és oszt el.
Furcsa földrajz Fejér megyében
A Fejér (vár)megyei Iváncsán abban az ipari parkban épült fel az akkumulátorgyár, ami Dunaújváros város segítségével jött létre, akárcsak a Hankook rácalmási gumigyára. Később a két települést egy különleges gazdasági övezetbe szervezeték ki egy kormánydöntés alapján – ami alapján a Fejér (Vár)Megyei Önkormányzat lett jogosult az iparűzési adó beszedésére és annak elosztására.
Nem csoda, hogy a fideszes megyei önkormányzat csak olyan településeknek oszt a befolyó adóból, amelyek jól fekszenek a kormánypártoknál. Ennek „megfelelően” sem Pusztaszabolcs, sem Dunaújváros nem kap az iparűzési adóból, míg Rácalmás és Iváncsa mellett Adony és Kulcs részesül abból.
A különleges gazdasági övezet létrejöttekor úgy fogalmaztak, hogy ez annak érdekében alakult így, hogy „igazságosabb legyen a forráselosztás, hogy azok a szomszédos települések is részesüljenek támogatásban, amelyek nem élvezhették a beruházások előnyeit, csak a hátrányait”.
„A város nem eladó”
Tüke László felszólalását nem hagyta szó nélkül Zsuffa Erzsébet, aki lényegében az általa vezetett város szuverenitására hivatkozva igyekezett érvelni, úgy fogalmazott, hogy nem szeretné, ha a városa az akkumulátorgyár gyarmatává válna.