Belföld

Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre

Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda/
Benko Vivien Cher / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda/

Szijjártó Péter tett közzé egy videót a Facebook-oldalán, melyen megörökítette, ahogy Hszi Csin-ping kínai elnök gépe landol a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Koszticsák Szilárd / mTI

A kínai elnököt és házastársát Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó személyesen fogadta. Mellettük magyar népviseletbe öltözött gyerekek is várták az elnöki házaspárt, mint az MTI írja, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket, majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor meghívására tesz látogatást Magyarországon május 8. és 10. között. Kínai államfő utoljára 20 évvel ezelőtt, 2004-ben járt nálunk. Az államfő és delegációja az európai látogatása során pedig mindössze két európai uniós tagállamot keres fel, Magyarországot és Franciaországot.

A kormány korábban úgy kommunikált, hogy a látogatás során mintegy másfél tucat megállapodást biztosan alá fognak írni a felek, további megállapodásokról még egyeztetés folyik. Ezek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek. A megbeszélések másik fő napirendi pontja az ukrajnai háború, a kínai béketerv lesz, „amelyet Magyarország is üdvözöl”.

Kapcsolódó
Hszi Csin-ping a magyar-kínai barátságról írt dolgozatot a Magyar Nemzetbe
„A kínai–magyar barátság olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós.”
Kapcsolódó
Szabó Tímea tibeti zászlót helyezett ki Hszi Csin-ping érkezése előtt
Szabó Tímea számolt be minderről. Közben a rendőrség elviszi a fővárosi demonstrációkat a kínai elnök útjából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik