Élet-Stílus

Újra szoptatni szeretné férjét az anya, így elgondolkoztak a gyerekvállaláson

A házaspárnak az elapadt anyatejjel együtt el kellett gyászolniuk ezt a különleges kötődési formát is.

Korábban mi is írtunk arról a párról, akik szokványosnak semmiképp sem nevezhető útját választották a feleslegesen megmaradt anyatej felhasználásának: a nő a gyermekei után férjét is rendszeresen megszoptatta.

A 31 éves Rachel Bailey és párja, a 30 éves Alexander három gyermeket nevelnek együtt, és nemrég elgondolkoztak rajta, hogy tovább bővítik a családot, pusztán azért, hogy az anya szervezete újra termeljen tejet, amiből így férjének is juthatna, hiszen mostanra már legkisebb fiuk túl idős ahhoz, hogy ilyen módon kelljen őt táplálni, ami nehezen érintette a Fehérlófia meséjét újragondoló párt.

Körülbelül két hétig folytattam Alexander etetését, de olyan volt, mintha a testem tudta volna, hogy a fiamnak már nincs szüksége a tejre, és minden elfogyott. Meggyászoltuk azt a kötődési élményt, amit megosztottunk egymással, és még arról is beszéltünk, még egy babát vállalunk, hogy újra átélhessük ezt

idézi Rachel Bailey-től a Daily Star.

Az anya hozzáteszi, végül arra jutottak, ez túl drasztikus lépés lenne, így próbálnak más utakat találni a köztük lévő kötelék fenntartásához. Míg a gyermekek apja is szophatott, sokkal energikusabbnak érezte magát, valamint kapcsolatuk mellett a férfi bőre is kisimult, azonban azt hozzátették, Alexander csak akkor kapott anyatejet, amikor a kicsik már nem voltak éhesek. Habár rengeteg felkérést kaptak, hogy készítsenek videókat, illetve többen pénzt is ajánlottak, hogy egy időre a férj helyére kerülhessenek, ezeket mindig elutasították, ugyanis számukra a szoptatás nem bírt szexuális töltettel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alexander Bailey (@alexanderthedon) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik